Győri Zoltán vezetőedző:
"Nagyon örülök, hogy győzelemmel kezdtük meg az idei szezont. Rengeteg új játékos van a keretünkben, akiknek időbe telik mire összekovácsolódnak a pályán és azon kívül is. A mérkőzésen a defenzív hazai csapat kimondottan jól szervezett védekezéssel rukkolt elő, így nagyon kevés helyzetet tudtunk kialakítani. A találkozó összességében elérte a célját, köszönjük a hazaiak szíves vendéglátását. Sok sikert kívánok nekik a bajnoki meneteléshez."
Hajrá VECSÉS!!
Facebook: Vecsési Futball Club
Véget ért a 2023-24 évi I.osztályú Pest vármegyei bajnokság. Sajnos a dobogóról lecsúszva a 4. hely maradt nekünk, de nem ez volt a cél természetesen. Ez a tavaszi szezon nem a miénk volt sajnos, de a nyári pihenő után, újult erővel kezdjük el a felkészülést ez biztos. Lesznek változások mindenképp a csapatnál, de ezekről majd még adunk információt a későbbiekben. Köszönjük mindenkinek az egész éves szurkolást.
Hajrá VECSÉS!!
I.OSZTÁLYÚ FELNŐTT BAJNOKSÁG 30. FORDULÓ
Nagykáta SE-Ulviczky Kft. – Vecsési FC 3-1 (0-0)
Gólszerzők: NAGY BÁLINT (56'), KOSZTOLÁNYI BALÁZS (79'), MÁNYI BOTOND (83'), ill. MUDROCH MENDEL (55')
Szűcs Lajos vezetőedző:
Simon Tibort tudnám idézni a mérkőzés kapcsán: rosszul lehet játszani, de lélektelenül nem. A legjobban az fájt, hogy ellenfelünkön sokkal jobban éreztem a győzni akarást, így pedig nem is lehetett más a végeredmény, mint vereség. Számunkra jobb, hogy vége a szezonnak.
(forrás:Sportszelet online)
Hajrá VECSÉS!!
I.OSZTÁLYÚ FELNŐTT BAJNOKSÁG 29. FORDULÓ
Vecsési FC - Bugyi-OBO SE 0-1 (0-1)
Gólszerző: FÜLÖP CSONGOR ( 6' )
Szűcs Lajos vezetőedző:
"Szokás szerint már lassan tendecia lett az, hogy a mérkőzés elején kapunk a saját hibánkból egy gólt. Megint történt egy hatalmas egyéni, és védelmi hiba, ami után vezetést szerzett a Bugyi csapata. Azután próbáltunk menni előre, egyenlíteni, volt egy-két lehetőségünk amit sajnos nem sikerült gólra váltani. Olyan mintha be lennénk oltva gól ellen, és tulajdonképpen ennek volt köszönhető az, hogy a Bugyi csapata elvitte Vecsésről a 3 pontot."
Sajnos ezzel a hétvégi vereséggel csapatunk lecsúszott a dobogós helyezésről, de a hétvégi bajoki utolsó fordulójában Nagykátára látogatunk. Nem lesz egyszerű a srácok számára a mérkőzés, mert Nagykáta csapata a tabella végén a kiesés elől menekül, mi pedig a dobogó 3.helyéért fogunk küzdeni!
Hajrá VECSÉS!!
A hétvégi bajnoki mérkőzésen május 18.-án Pilisi LK csapatához látogatunk.
Kezdés: 19:00 (Szombat) Pilis, Pilisi LK Sporttelep (Gubányi Károly utca)
Szurkoljunk együtt idegenben is!
Hajrá VECSÉS!!
UTOLSÓ FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI
| FÉMALK-Dunavarsány | 0-0 | Ceglédi VSE |
| Diósdi STC | 0-1 | Felsőpakonyi-Hungarec KSE |
|
Vecsési FC-TriplexTargo |
3-1 |
Pilisi LK |
| Aranyszarvas SE |
4-1 |
Budakalászi MSE |
| Pomáz-ICO SE | 0-5 | Vác VLSE |
| Perbál SC | 1-6 | CSO-KI Sport |
| Bugyi-OBO SE | 3-3 | Duanakanyar SE-Szentendre |
| VS Dunakeszi | 2-0 | Biatorbágyi VSE |
KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉSEK
| Dunakanyar SE-Szentendre | - | Perbál SE |
| Felsőpakony-Hungarec KSE | - | Vecsési FC-TriplexTargo |
| Pilisi LK | - | Pomáz-ICO SE |
| Vác VLSE | - | VS Dunakeszi |
| Ceglédi VSE | - | Diósdi STC |
| Biatorbágy VSE | - | Aranyszarvas SE |
| Budakalászi MSE | - | Bugyi-OBO SE |
| CSO-KI Sport | - | FÉMALK-Dunavarsány |
TABELLA
| H. | CSAPAT | M. | GY. | D. | V. | P. |
| 1. | Vecsési FC-TiplexTargo | 25 | 21 | 3 | 1 | 66 |
| 2. | FÉMALK-Dunavarsány | 25 | 19 | 3 | 3 | 60 |
| 3. | Dunakanyar SE-Szentendre | 25 | 16 | 4 | 5 | 52 |
| 4. | Pilisi LK | 24 | 13 | 3 | 8 | 42 |
| 5. | Ceglédi VSE | 25 | 12 | 5 | 8 | 41 |
| 6. | Felsőpakony-Hunagerc KSE | 25 | 13 | 1 | 11 | 40 |
| 7. | VS Dunakeszi | 25 | 12 | 3 | 10 | 39 |
| 8. | CSO-KI Sport | 24 | 11 | 2 | 11 | 35 |
| 9. | Bugyi-OBO SE | 25 | 11 | 2 | 12 | 35 |
| 10. | Biatorbágyi VSE | 25 | 9 | 7 | 9 | 34 |
| 11. | Vác VLSE | 25 | 9 | 3 | 13 | 30 |
| 12. | Aranyszarvas SE | 25 | 8 | 2 | 15 | 26 |
| 13. | Perbál SC | 25 | 6 | 4 | 15 | 22 |
| 14. | Pomáz-ICO SE | 25 | 6 | 2 | 17 | 20 |
| 15. | Budakalászi MSE | 25 | 3 | 7 | 15 | 16 |
| 16. | Diósdi STC | 25 | 2 | 5 | 18 | 11 |
GÓLSZERZŐK
Runway Run 7.0
Fő támogatónk a Budapest Airport






62.4%
Hungary
24.4%
Unknown
5.0%
United States of America
2.0%
Singapore
Total:
45
Countries
